| Itt vagy most: Blog » Itthon » Eldördült a startpisztoly
Eldördült a startpisztoly
  • | | Több
  • 2010. január 25, 14:02, frissítve: 2010. január 25, 19:07


Eldördült a startpisztoly

A múlt hét talán legfontosabb belpolitikai eseménye az volt, hogy pénteken Sólyom László április 11-ére kitűzte az országgyűlési választások időpontját. A köztárasági elnök bejelentésének pillanatában közjogi értelemben ezzel kezdetét vette a választási kampány, melyet a Fidesz elnöki kabinetjének vezetője úgy kommentált: az emberek visszakapták a jövőről való demokratikus választás jogát. A köztársasági elnök nem okozott nagy meglepetést az időpont kijelölésével, annak ellenére sem, hogy a kampánynyitány és a választások időpontja között még soha ilyen rövid idő nem telt el.

Noha a köztársasági elnök bejelentése előtt a pártok hivatalos kampánytevékenységet nem folytathatnak, valójában már mindegyik párt jóval ezelőtt megkezdte a választási felkészülést.

 

Ahogy a nyári EP-választások előtti időszakban, most is a Jobbik nevezte meg elsőként listavezetőjét. A radikális párt évvégi sajtótájékoztatóján Vona Gábor kormányfőjelölt Morvai Krisztina EP-képviselőt kérte fel a párt köztársasági elnök-jelöltjének. Noha a felkéréssel a pártelnök előreszaladt, annak szertartásos elfogadásával a szélsőséges párt számára megkezdődött a választási felkészülés. A Jobbik azóta heti rendszerességgel nevezi meg jelöltjeit, több a jobboldali táborból ismerős korábbi arc keltett már meglepetést a párt körüli felbukkanásával. Nemrég választási programjukat is bemutatták, melynek szakpolitikai fejezeteit nem sokan dicsérték eddig.

 

A Fidesz elnöke korábban azt mondta, pártja rövid, de ütős kampányra készül. Orbán Viktor március 15-e utánra időzítené a kampánystartot, jól lehet, a párt óriásplakátjai már hetek óta ellepték az utcákat. A Fidesz kampányáért felelős politikusok személyes érdeklődésük okán korábban részt vettek Barack Obama tanácsadójának budapesti előadásán és jól láthatóan a gyakorlatban is igyekeznek alkalmazni az ott elhangzottakat. A Fidesz nem titkolt célja az Obama-stáb győztes módszereinek alkalmazása, így a közösségi oldalakon való növekvő jelenlét biztosítása és az online felületeken keresztüli támogató-szervezés.

 

http://m.blog.hu/ki/kismoszkva/image/fideszplak%C3%A1t.jpg

 

Az MSZP üdvözölte a köztársasági elnök döntését, a párt az anyagi erőforrások felhasználása és a tervezett kampánystratégiája miatt is kedvezőbbnek tartja a választások minél korábbi megtartását. A szocialisták kampányukat miniszterelnök-jelöltjük személyére koncentrálnák, kísérletet tennének az elmúlt évek kormányzati politikájának magyarázatára, valamint felelős ígéretekkel, az ígéretlicitből kimaradva reális jövőképet felvázolni potenciális szavazóik számára.

 

Az SZDSZ kampányáról egyelőre semmit nem tudni. Retkes Attila múlt héten az MTV Az Este című műsorában kitért az arra vonatkozó kérdés elől, hogy pártja miniszterelnök-jelöltet vagy listavezetőt állít-e. A szabad demokratákról jobb híján csak az MDF-fel a fővárosban kötendő választási együttműködésük okán hallani, részleteket azonban még erről sem árultak el a felek.

 

A korábban a „tiszta kezekkel” kampányoló MDF kijelentette, a választási felkészülésre a törvényben meghatározott 386 millió forintot költ majd, noha véleménye szerint ez az összeg nem elegendő a kampányra. A párt stratégái éppen ezért a véghajrában erősítenek majd, hogy meglévő anyagi erőforrásaikkal takarékoskodjanak. A választókkal való direkt kapcsolatfelvételre azonban a demokrata fórum tett kísérletet először az idei kampányban, a párt a hétvégén telefonos kampányt indított Bokros Lajos közreműködésével, melyben a felelős döntés fontosságára figyelmeztetett az MDF miniszterelnök-jelöltje. A hétvégén a sajtóban megjelent hírek szerint az MDF kapcsolatokat keresett a Gyurcsány-kormány korábbi önkormányzati miniszterével, Gyenesei Istvánnal a Somogyért Egyesület és az MDF Somogy megyei együttműködéséről. Gyenesei azonban egyelőre cáfolta az értesüléseket.

 

A Lehet Más a Politika már az ősszel megkezdte a választási felkészülést, mikor innovatív módon útjára indította „176” elnevezésű kampányát. Ennek lényege, hogy a választástudatos LMP-szavazók regisztrálhatják magukat és ajánlószelvényeiket a párt adatbázisában, amely segít az aktivistáiknak a jelöltindításhoz és listaállításhoz szükséges kopogtatócédulák összegyűjtésében. Ahogy a parlamenten kívüli, és ezért az állami pártfinanszírozás rendszeréből kiszoruló pártok esetében lenni szokott, az LMP javaslatot tett egy választási etikai kódex megalkotására, ám eddig csak a Munkáspárt és az MDF támogatta javaslatát. Az LMP kampányfőnökén, a Medián korábbi kutatási igazgatóján kívül még nem nevezett meg húzónevet. De talán ennek is köszönhető, hogy a múlt héten a párt megkezdte helyezkedését a politikai porondon. Tisztességben a formálódó MDF-SZDSZ szövetséggel, demokratikus elkötelezettségben a Jobbikkal szemben próbálta magát pozicionálni, ami tartogathat még izgalmakat ezen pártok versenyében.

 

 

A leghangosabb ellentét eddig a nyugdíjasok helyzete körül robbant ki a szocialisták és a Fidesz között. Navracsics Tibor, az ellenzéki párt frakcióvezetője másfél hete a nyilvánosság előtt azt mondta, pártja nem kívánja kampánytémává silányítani a nyugdíjasok helyzetét, mert “a nyugdíjasok nem arra valók, hogy rajtuk gyakorolják a szocialisták a gyűlöletkampányok technikáit”. Ennek ellentmond, hogy a Fidesz a kormánypárt hasonló akciójával egyidőben aláírásgyűjtést szervez, hogy megakadályozza a nyugdíjak szerintük az MSZP által tervezett privatizációját. Ezen kívül tovább folytatódik a negatív kampány a politikai ellenfelek lejáratására. A Magyar Nemzet hétvégi értesülései szerint egymilliárd forintnyi közpénzhez jutna a magyar ATV a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítványon keresztül. Pestszentlőrinc MSZP-s polgármestere szerint pedig rokoni szál fűzi a Fideszt a lakásmaffiához a kerületben.

 

Megjelent még: Ithink.hu




Kommentek

0 db komment érkezett


Írj kommentet!
De előbb jelentkezz be. Ha még nincs hozzáférésed, regisztrálj!

vagy kommentelj már meglévő fiókoddal:

Ha hozzáféréssel rendelkezel az oldalak bármelyikén, csak kattints a logójára, és jelentkezz be kedvenc közösségi oldaladon. (Ezt követően ne felejtsd el engedélyezni a kapcsolatot.) Ez azért jó, mert nem kell külön regisztrálnod, hanem a közösségi oldalakon megadott névvel tudsz hozzászólni.

Egyben biztonságos is, hiszen a belépés a kiválasztott oldalon történik, így a nemethattila.hu oldalhoz semmilyen azonosító adatot sem kell megadnod. Az adatvédelemről az egyes weboldalak rendszere gondoskodik, amelyről már megbizonyosdhattál, hiszen használod ezek valamelyikét.

 

 
we