| Itt vagy most: Blog » Itthon » Előtérbe hozza-e az alacsony részvétel az MSZP-LMP párharcot?
Előtérbe hozza-e az alacsony részvétel az MSZP-LMP párharcot?
  • | | Több
  • 2010. április 25, 18:06, frissítve: 2010. április 25, 18:06


Előtérbe hozza-e az alacsony részvétel az MSZP-LMP párharcot?

Mint már megírtam, a két héttel ezelőtti választási fordulóban egy fontos kérdés eldőlt, az LMP-MDF verseny az előbbi javára billent. Megtudtuk, hogy négypárti lesz a következő parlament, ezzel összefüggésben az is kiderült, hogy nem került be annyi párt a parlamentbe, amennyi a Fidesz-KDNP kétharmados többségének ellensúlya lett volna. Ennek egyértelmű oka, hogy a baloldali erők - MSZP, MDF-SZDSZ és LMP - főként egymást és nem a Fidesz-KDNP - Jobbik-bázist oltották ki, szavazatvándorlás egyedül a Jobbik-közeli bizonytalanok táborában volt, akik egy része végül átszavazott a Fideszre, másrészük az LMP-t választotta. E kettő ténynek köszönhetően a Fidesz-KDNP már az első forduló estéjén szinte bezsebelhette a kétharmadot, az LMP pedig minden korábbi várakozáson felül teljesített.

Az elmúlt két hétben még a korábbiaknál is lanyhább kampány folyt, ez a mai részvételi adatokon is meglátszik. A legfrissebb adatok szerint 3 óráig a választópolgárok 33,54 százaléka ment el szavazni, két hete ilyenkor 48 százalékuk. Mivel a névjegyzékben szereplő választópolgárok számát mindig az aktuális választási forduló előtt állapítják meg, az alacsony részvételt nem az indokolja, hogy több mint 120 körzetben már az első fordulóban lefutott a választás. Nagy kérdés tehát, hogy a mostani részvétel kinek kedvez és kinek árt, ennek függvényében akár még meglepetések is adódhatnak a ma este folyamán.



A fenti táblázatot közvéleménykutatók készítették még az első fordulót megelőzően. Bár a benne szereplő adatok a listás szavazásra vonatkoznak, így ez esetben - mikor egyéni körzetekben zajlik a vetélkedés - nem lehet teljesen mérvadó, mégis azt valószínűsítették, hogy a nagyon alacsony részvétel az MSZP kivételével a többi pártnak kedvezhet. Ennek legfőbb oka, hogy a szocialisták szavazói lehettek a legkevésbé motiváltak, ami ugyanakkor ha ma este is érvényesül, bizonyos körzetekben eldöntheti az MSZP-Jobbik párharcot, ami mandátumhoz egyik pártot sem feltétlenül juttatja, párton belüli következményei viszont lehetnek.

 

Félretéve a fenti érvelést, valóban az lesz érdekes, mi lesz a függőben levő körzetek sorsa, meglesz-e a kétharmad, és milyen módon van összefüggésben az alacsony részvétel az egyes pártok az elmúlt két hétben kifejtett kommunikációjával. A forgatókönyvek leegyszerűsítve a következők:

 

1. A szocialisták sikerrel jártak, amikor a kétharmad veszélyeire hívták fel a figyelmet, ezért pl. Budapesten a balliberális szavazók aktívabbak lesznek, mint az első fordulóban, így néhány helyen még akár nyerhetnek is mandátumot. Ezzel szemben a fideszesek már készpénznek véve a kétharmadot inkább otthon maradnak.

 

2. A Fidesz-KDNP első fordulós nagyarányú győzelme feltüzelte a párt szimpatizánsait, akik, hogy meglegyen a kétharmados felhatalmazás, az első fordulós részvételüknél is aktívabbak, szemben az MSZP bázisával, akik megfordíthatatlannak vélik a helyzetet, ezért inkább otthon maradnak.

 

Nem szabad elfelejteni, hogy a legtöbb helyen az MSZP-nek csak az LMP-szavazók átszavazásával és egy rendkívül kiterjedt és sikeres mozgósítással lenne esetleg esélye mandátumot nyerni. Minthogy az LMP nem léptette vissza jelöltjeit az MSZP javára és a párt kommunikációja sem próbálta befolyásolni szavazóik másodlagos preferenciáját, kevés az esélye, hogy az állva maradt LMP-jelöltek helyett az ökopárt bázisa a szocialisták jelöltjeit támogatná - egyértelműen kizárni persze ezt a lehetőséget sem lehet. Ahogyan azt sem, hogy az MSZP LMP-ellenes kommunikációja és sokak számára irritáló kampánya az LMP felé fordítja szavazóikat, ami miatt még nagyobb az aprózódás, és még kisebb az esélye, hogy bárhol nyerjen a párt.

 

A másik fontos dolog, hogy a kétharmad ellen leginkább elkötelezett MSZP véleményem szerint nem tudott sikeres kommunikációt építeni és meggyőző érveket hozni a kétharmaddal szemben, ezzel ellentétben a Fidesz-KDNP többször is elhúzta amellett a mézes madzagot - gondolok a képviselők létszámának felezésére például.

 

Mindezek miatt úgy gondolom, inkább valószínűbb, hogy a Fidesz-KDNP számára kedvezőbb a mai részvétel, emellett pedig előtérbe hozhatja az MSZP és az LMP párharcát, és választ kaphatunk arra a kérdésre, hogy éles helyzetben, ha a baloldalon két jelölt van, melyik párt szerepelhet nagyobb sikerrel. Ez a pártok jövőbeni pozicionálása szempontjából, hogy - Schiffer András korábbi nyilatkozatait figyelembe véve - ti. van-e esélye az LMP-nek váltópárttá felnőnie, lesz elsősorban meghatározó.

 

Ha tetszett a cikk, gyere és kövess most élőben twitteren!




Kommentek

0 db komment érkezett


Írj kommentet!
De előbb jelentkezz be. Ha még nincs hozzáférésed, regisztrálj!

vagy kommentelj már meglévő fiókoddal:

Ha hozzáféréssel rendelkezel az oldalak bármelyikén, csak kattints a logójára, és jelentkezz be kedvenc közösségi oldaladon. (Ezt követően ne felejtsd el engedélyezni a kapcsolatot.) Ez azért jó, mert nem kell külön regisztrálnod, hanem a közösségi oldalakon megadott névvel tudsz hozzászólni.

Egyben biztonságos is, hiszen a belépés a kiválasztott oldalon történik, így a nemethattila.hu oldalhoz semmilyen azonosító adatot sem kell megadnod. Az adatvédelemről az egyes weboldalak rendszere gondoskodik, amelyről már megbizonyosdhattál, hiszen használod ezek valamelyikét.

 

 
we