| Itt vagy most: Személyes » Tanulmányok » Iskoláim
Iskoláim
  • | | Több
  • 2009. július 22, 00:12


Általános iskolás tanulmányaimat szülővárosomban, a Kodály Zoltán Zene Tagozatos Általános Iskolában (ma: Kodály Zoltán Ének-zenei Általános Iskola) kezdtem. Természetesen a zene tagozaton, hiszen már az óvodában azok között voltam, akik hétről hétre látogatták a szomszédos utcában levő  "zeneovit", hogy hallásuk ne tompuljon. Az itt eltöltött hat év emlékezetes maradt számomra, nem csak az osztálytársak létszámának és összetételének gyakori változása, hanem a karakteres tanárok és osztályfőnökeim jelleme miatt is. Bár a környezetismeret, később a biológia miatt csak kétszer produkáltam jeles tanulmányi eredményt, azt hiszem a legnagyobb elismerést én zsebelhettem be az osztályfőnökömtől - évek óta az iskola igazgatónője -,  aki egyszer azt mondta, ha lenne fia, azt szeretné, hogy olyan legyek, mint én. Persze amikor a két évvel fiatalabb Pistikét leckéztettük meg a sarokban, ezt a kijelentését visszavonta. De természetesen feledhetetlenek a Kerekesné Pytel Anna vagy Zákányi Zsolt vezette énekkari próbák, kórustalálkozók, és megannyi iskolai kirándulásunk, ahogy a negyedikes farsang is, amikor drága édesanyám lány jelmezbe öltöztetett, merthogy úgy majd senki nem ismer fel. Kár, hogy pont az arcomat felejtettük el elrejteni. Viszont állítólag még egy fiúnak sem állt ilyen jól a harisnya.

 

A hetedik osztályt a Táncsics Mihály Gimnáziumban kezdtem. A hatosztályos évfolyamon két évet töltöttem el, majd magyar specializáción folytattam a tanulmányaimat, egy meglehetősen szórt - magyar-történelem-matek szakos - osztályban. Az egyes személyek, csoportok közti ellentétek vagy ellenségeskedések a negyedik év végére felbomlottak, és mind a negyvenen jól összerázódtunk, de talán még most is akad olyan ember, akinek a nevét, ha meghallom, aktív közösségi életem ellenére sem tudok hozzá semmilyen emléket kötni. Meghatározó emlékeim barátaimhoz, főleg utolsó osztályfőnökömhöz (Vajay Sarolta), és valamikori történelem tanáromhoz (Pellion Jenő +) kötődnek, de fontos szocializációs pillanatok voltak a japán órák is - köszönet értük Kobayakawa Maiko és Asano Ryoko tanárnőknek.

 

A politológia szaknak másodszor, de komoly elhatározással először futottam neki 2005-ben, ami meghozta a kívánt eredményt, az új felvételi pontszámításnak és a sikeres érettségi újrázásnak köszönhetően a szükségesnél magasabb pontokkal kerültem be a Pécsi Tudományegyetemre. Az azóta eltelt négy évet hullámvölgyként tudnám leírni, melyből határozott jövőbeni célokkal az utóbbi időkben kezdtem kimászni, többek között ennek egyik megnyilvánulása ez a honlap is.



Címkék: iskola kaposvar gyor pecs
Kategória: Tanulmányok

 
Keresés

 
 

 
 

 
we